A legmagasabb éves rátát Magyarországon (5,7 százalék), Romániában (5,2 százalék) és Észtországban (5,1 százalék) ...
A Bankszövetség szerint a magyarországi lakóhellyel rendelkező számlatulajdonosok számára bankkártyát biztosító, külföldi ...
Ferenc pápa 38 napos kórházi tartózkodása alatt - amikor tüdőgyulladással küzdött -, egy ponton olyan közel került a halálhoz, hogy orvosai a kezelések leállítását fontolgatták, hogy méltósággal távoz ...
Halálos baleset történt az M3-as autópálya 120-as kilométerénél, a Miskolc felé vezető oldalon – írja a heol.hu. A hírportált ...
A kisbajcsi marhatelep azóta zárva van, az állatokat leölték, a cég most csoportos létszámleépítést jelentett be.
Az egyik tüntető azt mondta, úgy használják ellenük a könnygázt, mint ha egy rovarirtást végeznének a hatóságok.
A Trump-adminisztráció több magas rangú tagja véletlenül osztott meg katonai terveket egy olyan üzenetküldő csoportban, ahol ...
Az év első két hónapjában a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva hétszeresére nőtt a hepatitis A fertőzés gyanújával jelentett fertőző betegek száma – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógysz ...
Az árrésstop egy hete lépett életbe, az érintett élelmiszereknek átlagosan 17,7 százalékkal csökkent az ára – mondta Zsigó ...
A független országgyűlési képviselő szerint ezekben a hetekben dől el, hogy az ország végérvényesen átlép-e a vegytiszta ...
Holtan találtak egy férfit, aki egy hatalmas víznyelőbe zuhant Dél-Korea fővárosában, Szöulban – közölte a helyi tűzoltóság.
Legalábbis erre utal, hogy Szijjártó Péter a kis, gyorsan megépíthető és üzembe állítható atomerőművekről tárgyalt USA-ban.