A két parlament európai ügyekkel foglalkozó bizottságai találkoztak. Bár a közzétett fotókon mosolygós arcokat látni, a ...
egy palack víz, „hogy mindig tudjon tiszta vizet önteni a pohárba” – természetesen egy 50 forint értékű flakonban. Emellett ...
2019 és 2024 Magyarországon 52 százalék volt az infláció, miközben az EU-ban 23,6 százalékkal emelkedtek az árak. Ez a ...
Soha ilyen sokan nem dolgoztak külföldi munkahelyeken, és tavalyi jövedelmük is rekordot döntött. Az Alkotmánybírósághoz fordul az LMP a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyelőbizottsági tagjainak megvála ...
A világhírű színészt egy négy évvel ezelőtti filmjének forgatásán történt esetek miatt állították bíróság elé, két nő is azt ...
A Szegedi Törvényszék ellentétes ítéletet hozott a fővárosival, ahol korábban a jogerősen éppen a Magyarországi Evangéliumi ...
A tilalmat a kormányhivatal rendelte el, a szolgáltató azt közölte, hogy dolgoznak a haváriahelyzet megoldásán. A lakosságnak ...
Az ellenzéki politikus szerint a Gulyás Gergely által beígért újabb szigorítás tökéletesen mutatja, hogy a Fideszt zavarja az ...
Ez a körút nem arról szól, hogy minden állomáson szidjam Orbán rendszerét – mondta lapunknak a DK elnöke országjárása ...
A HVG balesetről kérdez, felmerült-e, hogy politikai felelősség az ügyben. Gulyás Gergely jelezte, folyamatban van egy ...
Hétvégén kezdik el leölni a szarvasmarhákat Levélen, tíz napig is eltarthat az állomány megsemmisítése – nyilatkozta a ...
Milorad Dodik hétfőn lépett be Bosznia-Hercegovinából Szerbiába annak ellenére, hogy a hazájában elfogatóparancs van ...